Főoldal
 Hirdetések
 Szolgáló papok, segítők
 Miserend
 Történeti áttekintés
 Temetőrend
 Galéria
 Események
 Filiák
 Linktár
 Hittansarok
 Vendégkönyv

Temetőrend

A Sajószentpéteri Római Katolikus Egyház temetőjének rendje

Sajószentpéter Római Katolikus Plébánia

TEMETŐSZABÁLYZATA

1.§ Alapelvek

  1. A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely faji csoporthoz tartozására, nemzeti, nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.

  2. A végső nyughely megválasztásában, a temetés lebonyolításában, az abban közreműködők, az eltemettetők, az elhunyt életében tett rendelkezésére figyelemmel, kötelesek együttműködni.

  3. A temetés módja lehet egyházi és világi. A katolikus egyházi temetés a Katolikus Egyház hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával, a Szertartáskönyvben foglaltak alkalmazásával történhet.

2.§ A Szabályzat célja

  1. A jelen szabályzat alapvető célja a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. XLIII. törvény, illetve az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet, valamint az Egyházi Törvénykönyv és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia e tárgykörben kiadott szabályzatai rendelkezéseinek figyelembevételével a temetkezési tevékenység zavartalanságának, az elhunytak illő és tisztességes eltemetésének, emlékük méltó megőrzésének és ápolásának biztosítása, a temető szent jellegének védelme, a temetőhasználat általános szabályainak, a temetőben végzett szolgáltatások, a kegyeletgyakorlás rendjének, az ezekkel összefüggő jogoknak és kötelezettségeknek a rögzítése.

3.§ A Szabályzat hatálya

  1. A Szabályzat területi hatálya Sajószentpéter 1 és 80 helyrajzi szám alatt felvett és természetben Kossuth L.u.22, illetve a hozzá csatlakozó külterületen található temetőre terjed ki.

  2. A Szabályzat személyi hatálya kiterjed mindazokra a természetes vagy jogi személyekre, jogi személyiséggel nem, de önálló jogalanyisággal rendelkező nem természetes személyekre (jogi személyiség nélküli szervezetek), akik a helyi temetőkben temettetik el halottjukat vagy itt a sírokat látogatják, illetve akik itt egyházi vagy világi szertartást, illetve temetkezési szolgáltatást vesznek igénybe vagy ilyet nyújtanak, és akik egyéb munkát végeznek, illetve végeztetnek.

  3. A temetőszabályzat tárgyi hatálya minden olyan tárgyra, tevékenységre vagy szolgáltatásra kiterjed, amelyet a temetőben a temetési tevékenység, vagy egyéb munkavégzés során kell vagy lehet végezni, felhasználni, illetve alkalmazni.

4. § A temető működése

  1. A temető fenntartója a Sajószentpéteri Római Katolikus Plébánia (címe: Római Katolikus Plébánia 3770 Sajószentpéter, Kossuth u.24. adószáma: 19910794-1-05, telefon: 48/345-456; 30/5354113)

A temetési hely (sírhely) megváltásával, meghosszabbításával, síremlék állítási engedély kiadása, a sírhelyek nyilvántartása hivatali, vagy előre egyeztetett időben a fenti címen történik.

  1. A temető üzemeltetője: Tulajdonos üzemeltetési kötelezettségeinek Üzemeltető közbejöttével, a Gyertyaláng Részvét Kft, 3770 Sajószentpéter, Ady E. u.2. (képviseli: Kovács Mihály), tesz eleget. Elérhető munkanapokon 8 és 16 óra között. Telefon: 20/3527246.

Az Üzemeltető feladatai:

  • temetési hely (sírhely) megmutatása, temetéssel kapcsolatos ügyintézés,

  • a temető rendjével és az egyes temetési helyekkel kapcsolatos információadás,

  • temetések összehangolása,

  • temető nyitásának, zárásának, rendben tartásának megszervezése.

5.§ Temetési helyek (sírhelyek), rendelkezési jog

  1. A temető, táblákra, parcellákra, azok sorokra vannak osztva. A temetési helyeket a temető fenntartójajelöli ki. Minden egyes temetési hely számmal van ellátva. A jogszabályokban előírt nyilvántartásokat a fenntartó vezeti. A tulajdonos a temetési hely használati jogának megszerzése érdekében temetési hely megváltási díjat állapít meg. A megváltási díj arányban áll a temetési hely elhelyezkedésével, a temetés műszaki lehetőségéve (koporsós temetés hagyományosan, illetve sírboltba [kripta], urnás temetés), a temetési hely feletti rendelkezési jog időtartamával, azaz a használati idővel. A megállapított díjakat a Szabályzat 1. számú melléklete tartalmazza. Indokolt esetben a tulajdonos a temetési hely díját elengedheti, illetve mérsékelheti. A gyermek sírok megváltási díja a teljes sírhely megváltási díjának a fele.

  2. A temetési hely felett az rendelkezik, aki a temetési helyet megváltotta. A fenntartó a temetési hely feletti rendelkezési jog megszerzéséről (sírhelymegváltás) igazolást ad ki. A síremlék gondozása a jogosult feladata. A temetési hely újraváltásában elsőbbséget élvez a jogosult, halála esetén pedig a törvényes öröklés rendje szerint soron következő közeli hozzátartozója. A temetési hely, illetve sírjel sem családtagok, sem idegenek között csere, adásvétel vagy bármely jogügylet tárgyát nem képezheti. A temetési hely megszüntethető a fenntartó és a jogosult kölcsönös megegyezésével.

  3. Koporsós temetés esetén a temetési hely lehet egy sírhely, kettős-, hármas sírhely és sírbolt (kripta). A sírbolt (kripta) koporsó elhelyezését biztosító, terepszint alatti és feletti, vagy kizárólag terepszint alatti vagy feletti építményből álló temetési hely. Sírbolt kizárólag a temető tulajdonosának engedélyével építhető. A sírbolt temetőn belüli elhelyezését a temető tulajdonosa jelöli ki.

  4. Sírhelyek méretei (járdával és felépítménnyel együtt értendő maximum méret):

  • egyszemélyes sírhely: 140x260 cm (szélesség x hossz);

  • kétszemélyes sírhely: 240x260 cm;

  • gyermek- és urnasírhely: 80x100 cm.

  1. A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama (használati idő) 25 év, a sírbolté 60 év, urnafülke esetében 10 év. Az előreváltott temetési hely megváltását temetéskor 25 évre kell kiegészíteni, a sírboltokét 60 évre, urnafülke esetében 10 évre. A temetési helyre rátemetés akkor lehetséges, ha a felülre kerülő koporsó aljzata legalább 160 cm mélységbe kerül. A temetési hely feletti rendelkezési jog a fent megjelölt rendelkezési idő lejárta után meghosszabbítható (újraváltható). A temetési hely felett rendelkezni jogosult kérelmére az újraváltás időtartama a fent meghatározott használati időnél lehet rövidebb, de koporsós sírhely és urnasírhely esetében legalább 10 év, sírbolt esetében legalább 30 év, urnafülke esetében legalább 5 év. Ha az újraváltás időtartama a megváltási időnél rövidebb, akkor az újraváltás díja nem lehet magasabb a megváltási díj időarányosan csökkentett részénél.

Megszűnik a rendelkezési jog gyakorlása, ha a használati idő meghosszabbítás hiányában lejár, illetve, ha a temetési hely megszűnik. A rendelkezési jog megszűnését megelőzően legalább 90 nappal a fenntartó a sírhelyen elhelyezett, a megszűnés dátumának feltüntetésével ellátott értesítéssel tájékoztatja a rendelkezési jog jogosultját.

Egyházi személyek, illetőleg más jeles személyek sírhelye nem szüntethető meg.

A temetési helyre vonatkozó rendelkezési jog a temetési helyből kikerült holttest új temetési helyre történő áthelyezésével, illetve elhamvasztásával is megszűnik, kivéve, ha az urnát ugyanarra a temetési helyre rátemetéssel visszahelyezik.

Ha a rendelkezési jog azért szűnik meg, mert a jogosult a holttestet más temetési helyen kívánja eltemetni, a jogosult részére a megfizetett megváltási díj időarányos részét vissza kell téríteni.

  1. Temetési hely megjelölésére sírjel (síremlék) létesíthető. A sírjel nem foglalhat el a szabályzatban meghatározott temetési helynél nagyobb területet, magasságát a helyi építési szabályzat korlátozhatja. A síremlék és tartozékai, valamint az emlékoszlop tervét (vázrajzát) a temető fenntartójának az elhelyezés előtt be kell mutatni. A sírjel feletti rendelkezési jog a temetési hellyel rendelkező személyt illeti meg.

  2. Meglévő síremlékeknél, a sorok közében, az egymás közötti távolság a mérvadó, amelyeket alább határoz meg a szabályzat.

A sírgödröt a sírhely mértani közepébe kell ásni. A síremlék sorok egymás közötti távolsága legalább 80 cm, illetve a sírhelyek egymás melletti távolsága legalább 60 cm (ebbe már beleértendő a 20 cm széles járda is). A síremlék magassága legfeljebb 160 cm lehet. Körülötte 20 cm széles járdát kell készíteni, amely a talajszinttől maximum 10 cm-re állhat ki. A temetési helyen túlterjeszkedő, közízlést sértő, vagy oda nem illő felirattal ellátott sírjelet elhelyezni nem szabad. E szabályt a meglévő sírjelek felújításánál is alkalmazni kell.

  1. Biztonságos használatot veszélyeztető sírjel vagy sírbolt helyreállítása érdekében a fenntartó a temetési hely felett rendelkezni jogosultat felhívja. A felhívást - a temetési hely megjelölésével - a temető hirdetőtábláján és a parcella sarkán 90 napra ki kell függeszteni, és a felhívás közlését a rendelkezésre jogosult ismert lakcímén is meg kell kísérelni.

Ha a sírhely felett rendelkezni jogosult a felhívás ellenére a sírjelet nem állítja helyre és az életet is fenyegető közvetlen veszély áll fenn, akkor a közvetlen veszélyt a rendelkezni jogosult költségére a temető tulajdonosa szünteti meg. A sírjel vagy sírbolt helyreállításáig a temetési helyre további temetkezés nem történhet.

  1. Ha a temető, illetve temetőrész, parcella megtelik, a fenntartó azt a jogszabályi előírások szerint lezárhatja, illetve megszüntetheti.

  2. A sír vagy sírbolt felnyitását (a továbbiakban: sírnyitás) a temető fekvése szerint illetékes járási népegészségügyi intézet (Edelényi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály, címe: 3700 Kazincbarcika Egressy u.34.) engedélyezheti. Nem minősül sírnyitásnak a koporsós temetésre használt temetési helynek urna elhelyezése céljából történő megbontása. A koporsós temetésre szolgáló temetési helyre sírnyitási engedéllyel - a sír megfelelő mélyítésével, alapméretenként egymás fölé helyezve - további legfeljebb egy elhalt vagy a szabályzatban rögzített számú 25 évnél régebbi holttestmaradvány temethető rá. Rátemetés esetén - a 25 évnél régebben temetett és exhumált maradvány kivételével - biztosítani kell a temetési hely legalább 25 éves használatát. Rátemetés esetén a meghosszabbított sírhelyhasználati időre vonatkozó arányos sírhelyhasználati díjat kell megfizetni. Az elhalálozástól számított 5 éven belül sír (sírbolt) felnyitására engedély csak hamvasztás, más temetési helyre való áthelyezés és rátemetés céljából, illetve a nyomozó hatóság rendelkezésére adható.

6.§ Temetői munkák

  1. A temetőben csak engedéllyel lehet síremléket felállítani, felújítani, az elhunytak névtábláját átcserélni, kijavítani, sírkeretezést elkezdeni, és bármilyen más munkát megkezdeni. Az engedélyezés során be kell jelenteni a munkálatokat végző személy, szervezet nevét, címét, a munkavégzés idejét, várható időtartamát. Az engedély beszerezhető az Üzemeltetőnél hivatalos időben, a munkák megkezdése előtt legalább 3 munkanappal. A munkálatokkal kapcsolatban a jelen szabályzat mellékletében megjelölt díjat kell fizetni.

  2. A munkálatok kapcsán vagy azokkal összefüggésben keletkezett (bontási és egyéb) anyagot, hulladékot, régi síremléket a munka elvégzésétől számított 8 napon belül el kell szállítani. Az ilyen anyag, hulladék a temető területén és közvetlen környezetében, illetőleg a temetői hulladéktárolókban történő elhelyezése tilos. Ezen előírás megszegésével okozott költségért és kárért a sírhely tulajdonosa és a munkát végző személy, szervezet egyetemlegesen felelős. A bontott anyagok, illetőleg hulladék helytelen tárolása esetén az Üzemeltető a tulajdonost felszólíthatja a szabályok betartására, szükség esetén feljelentést tehet az önkormányzat jegyzőjénél.

  3. Az engedély nélkül megkezdett, illetőleg a fentiek megszegésével végzett munkálatok folytatását az Üzemeltető leállíthatja.

7.§ A temető nyitvatartási, működési rendje

  1. A temető minden nap 6 órától 21 óráig, téli időszámításnál 7 órától 18 óráig látogatható.

  2. A temetőben 10 éven aluli gyermek felügyelet (kísérő) nélkül nem tartózkodhat.

  3. Akik római katolikus szertartás szerint szeretnék halottjukat eltemetni, ezen szándékukat a plébánián jelezzék. Síremlék elkészültével sírszentelés ugyanitt kérhető.

  4. A temetőben a Római Katolikus Egyház szertartása mellett, saját szertartásuk szerint temethetik el halottaikat a bevett egyházak, végezhető továbbá polgári szertartás is (társadalmi temetés). Ezen temetések időpontjáról, illetve feltételeiről az Üzemeltetővel kell egyeztetni.

  5. A temetőben köztemetés a fenntartó és az Önkormányzat között létrejött megállapodás szerint végezhető.

  6. A fenntartó a temetői munkálatokhoz kapcsolódóan, a tevékenységüket üzletszerűen végző személyek és szervezetek felé az 2. számú mellékletben meghatározott fenntartási díjat számolja fel.

  7. A fenntartó az üzleti tevékenységet végző személyek és szervezetek között hátrányos megkülönböztetést nem alkalmaz.

  8. A temető tulajdonosa a temetőn belüli, az elhunytnak - erre a célra rendszeresített szállító járművön történő – szállításával, urnaelhelyezéssel, sírásással, sírhelynyitással, sírba helyezéssel, visszahantolással, újratemetéssel és exhumálással kapcsolatos feladatok ellátására kötelezővé teszi az Üzemeltető által elfogadott szakszemélyzetének és berendezéseinek igénybevételét.

  9. Temetői szolgáltatás csak munkanapokon végezhető. A munkát végzők a kegyeleti helyhez illő öltözetben dolgozhatnak. Búcsúztatás alatt a munkavégzéssel keletkezett hang- vagy egyéb hatással a szertartást zavarni tilos.

  10. A temető területén mindenki köteles a hely méltóságának megfelelően viselkedni.

  11. Tilos a temetőben kerékpározni, segédmotoros kerékpárral közlekedni. Gépkocsival csak a járni nem-, vagy nehezen tudó személyeket a temető területére szállítani, de ott a gépkocsival huzamosan parkolni tilos.

  12. A temetőben lévő sírokat, az azokon lévő tárgyakat, síremlékeket, növényeket, táblákat rongálni tilos. Virágokat a sírokról elvinni vagy a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelenül eltávolítani tilos!

  13. A temetőben lévő kutakat a hozzátartozók rendeltetésszerűen díjtalanul használhatják.

  14. A sírok díszítéséről és gondozásáról a hozzátartozók kötelesek gondoskodni. Az elszáradt virágokat és a szemetet csak a szeméttárolóban szabad elhelyezni. A szeméttárolók rendszeres ürítéséről az Üzemeltető gondoskodik. Az egyházi személyek sírjainak, illetve más jeles személyek temetési helyeinek gondozásáról a fenntartó gondoskodik.

  15. A sírok mellett padokat elhelyezni tilos!

  16. A sírokra fát ültetni tilos. Fák ültetéséről a fenntartó gondoskodik.

  17. A temetőben csak környezetbarát termékeket szabad felhasználni. Csak olyan koporsó, illetve kellék használható, amely lebomlik, és nem veszélyezteti a környezetet. Ettől eltérni csak jogszabályban meghatározott esetben és módon szabad.

  18. A temető területén – az erre a célra kijelölt hely kivételével – tilos temetkezési szolgáltatásra utaló reklám és hirdetőtábla elhelyezése.

  19. A temetőben elhelyezett sírok, síremlékek, tárgyak tekintetében a fenntartót őrzési, illetve kártérítési felelősség nem terheli.

8.§ Záró rendelkezések

  1. A jelen szabályzatot a Sajószentpéteri Római Katolikus Egyházközség Képviselő-testülete a mai napon megtárgyalta és elfogadta.

  2. A jelen szabályzat az Egri Főegyházmegye jóváhagyásával, a 2017. február 26-i kihirdetéssel és a római katolikus templomban való kifüggesztéssel 2017. március 1-én lép hatályba.

  3. A temető működésével kapcsolatos vitás kérdések eldöntésében jelen szabályzat, annak mellékletei, valamint a 2.§ 1. pontjában megjelölt egyházi és állami jogszabályok, rendelkezések és előírások az irányadók.

Sajószentpéter, 2017. február 14.

1.sz. melléklete

A sírhelyek és a megváltás díjai év x= 25

A régi temetőben 2, 3, 4, 5, 6. táblák

Az új temetőben

7, 8. táblák

urnafal urnah. (10 év!)

1000 x=10 000-Ft

nincs

önálló urnasírhely

1000 x=25 000-Ft

800 x=20 000-Ft

egyes sírhely

2000 x= 50 000-Ft

1400 x= 35 000Ft

kettes sírhely

3600 x= 90 000-Ft

2600 x= 65 000Ft

hármas sírhely

5000 x= 125 000-Ft

3800 x= 95 000-Ft

egyes sírbolt (60 év!)

2-es, 3-as

egyes kripta (60 év!)

2-es, 3-as

6000 x= 360 000-Ft

2x, 3x az egyes díja

7000 x= 420 000-Ft

2x, 3x az egyes díja

6000 x= 360 000-Ft

2x, 3x az egyes díja

7000 x= 420 000-Ft

2x, 3x az egyes díja

A sírhelymegváltást megelőző öt évben egyházfenntartói járulékot fizető egyháztagok, a sírhelymegváltás összegéből 2 év egyházfentatói járulék kedvezményben részesülnek.

2.sz. melléklete A temető fenntartási hozzájárulás díjai

2017. március 1-től

A temetőben szolgálatot, munkát végző (szónok, lelkipásztor, kőfaragó, síremléképítő, -javító, stb.vállalkozó), az Üzemeltetőnek nyugta ellenében „Temető fenntartási hozzájárulás”-ként a következő díjat fizeti be:

Szónok, lelkipásztor temetésenként 4 000-Ft (négyezer)

Komplett síremlékkészítéskor 8 000-Ft (nyolcezer Ft.)

Urnasírhely készítéskor 5 000-Ft (ötezer Ft.)

Kisebb munkáknál (járda, -pótlás, tisztítás stb.) esetenként 3 000-Ft/nap-azaz háromezer Ft/nap.

A vállalkozó és az Üzemeltető köteles ellenőrizni, hogy a megrendelőnek van-e szerződéses rendelkezési joga a sírhely felet és az meg van-e váltva 25 évre!

Síremlék építése a plébános engedélyével, az Üzemeltető tudtával a szabályzatban foglaltak betartása mellett végezhető. Az előírt feltételek betartása érdekében az Üzemeltető 10.000-Ft összegű biztosítékot kell letétbe helyezni a munkát vállalónak, amely összeg a munka maradéktalan elvégzése után visszafizetésre kerül. Amennyiben a síremlék építője az előírtakat nem tartja be, úgy a letétbe helyezett biztosíték terhére az elmaradt és helyreállítási munkák elvégezhetők, vagy elvégeztethetők. A szabályt megsértő kivitelező temetői munkavállalását megtiltjuk, vele szemben szabálysértési eljárás kezdeményezhető.

Sajószentpéter, 2017. február 14. Plébánia képviseletében: Takács Alajos plébános

 

 

 

Hozzáadás dátuma: 2010.08.04. 11:13
Utolsó módosítás dátuma: 2020.10.14. 13:34


Sajószentpéteri Római Katolikus Egyházközség 2009. Minden jog fenntartva!
A honlap az (em) ecclesia segítségével készült.
Sablon: © katolikus.hu
© (em), 2007-2008.   -   emecclesia.hu